Válogatott írások- Jó nekünk

Egy régi írásom 9 évvel ezelőttről. Első lépéseink az önellátás felé, bizony most is tanulságos.

2010.október

“Jó nektek, ti mindig friss bio ételt ehettek, de mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy biot vásároljunk.”

Gyakran hallom ezt a mondatot. Fáraszt. Íme egy történet, a mi történetünk. Ellenpélda? Tanulság? Bíztatás? Vagy csak azért írom le,mert amikor a fenti mondatot hallom, akkor nincs türelmem elmesélni? Értse mindenki úgy, ahogy akarja.

Pest, Árpád-híd, panel, 9. emelet. Adott két nappalis egyetemista, és egy 3 hónapos baba. Bevétel? Némi ösztöndíj, és egy átlagos kereset. Kiadások? Havi 50.000 Ft rezsi plusz kaja, ruha, babának ez-az, BKV bérlet, telefon stb. ami egy átlagos városi léthez szükséges. Egy kedves ismerősünk, aki családjával mindig a biopiacon vásárol, ajánlotta, hogy menjünk el, nézzük meg. “Á, nekünk arra nincs pénzünk. Olvastuk ám az újságban, hogy 1 kg paradicsom 1000 Ft, meg ilyen árak vannak.” De amikor harmadszor jártunk úgy, hogy a bolti tej 1 nap alatt megromlott, akkor elhatároztuk, hogy megnézzük, milyen az a biopiac.

Csak egy kis tejet akartunk venni. Láttuk, hogy szó sincs 1000 Ft-os paradicsomról, nagyon jó hangulata van, és gyönyörű zöldségeket, gyümölcsöket lehet kapni. Akkor jöttünk rá, hogy az alma nem attól bio, hogy kukacos… A tej felséges volt, és elhatároztuk, hogy máskor is megyünk. Igen ám, de a biopiac 45 percre van tőlünk, és csak szombatonként van. Mit eszünk a többi napon? Egy ideje már leszoktunk a hipermarketekről, és a közeli piacon vásároltunk. Akkor hétköznap sima piac, szombaton biopiac? És ha ezen felül kell valami, akkor kisbolt?

Semmi értelme ennyifelé menni, különben is 3 hónapos babával nem olyan egyszerű metrón le, fel, nehéz csomagokkal. Tegyünk egy próbát. Csak egy helyre menjünk. A biopiacra. Én minden héten elterveztem, nagyjából mit fogok főzni, és írtam egy listát. Zsolti nagy hátizsákkal elindult a piacra, és bevásárolt egy hétre. Mindent,mindent. Húst,tejet,tojást, zöldséget. Ha elfelejtett valamit, vagy én felejtettem el felírni,akkor azon a héten azt nem ettünk. Boltban legfeljebb ecetet és wc papírt vettünk. És láss csodát! Annak ellenére, hogy minden 70-100%-kal drágább volt, kevesebbet költöttünk. Semmit nem dobtunk ki, igaz, péntek estér már üres volt a hűtő. Nem vettünk sorbanálláskor ezt-azt, nem vettünk akciósan valamit,amire amúgy nem lett volna szükségünk. Észrevettük, hogy kevesebbet eszünk a rozmaringos bio mangalicakolbászból (jaj,nyamnyam…), mert tartalmasabb, hamarabb jól lakunk. Volt kenyérsütőgépünk, abban sütöttem a tönkölykenyeret. Amikor farkaséhesek voltunk,akkor meg bírtunk enni két szeletet, amúgy csak egyet. Az interneten kerestem sok receptet, és megtanultam kevés alapanyagból sokféle ételt főzni. Néha kiszámoltam, hogy az aznapi ebéd menyibe került, és én voltam a legjobban meglepődve, mikor láttam, hogy egy ebédünk bio alapanyagokból 300-400 Ft-ba került kettőnknek.

Nem volt sok pénzünk, de úgy gondoltuk, hogy attól, hogy kevés pénzünk van, még nem kell egészségtelenül élnünk. Nem az a megoldás, hogy ha kevés pénzem van, akkor rosszul táplálkozom vagy csak a gyereknek veszek rendes ételt. Akkor is értékes, egészséges ételt kell enni, csak kevesebbet kell vásárolni.

Azzal, hogy nem jártunk boltba, egy csomó fölösleges kiadástól szabadultunk meg. Az egészséges ételektől egészségesek voltunk, nem kellett gyógyszerre, vitaminokra költeni. Érezhetően jobb volt a kedvünk, egyrészt,mert finomakat ettünk, mindennek volt íze, tartalma, másrészt mint tudjuk, ép testben, ép lélek… Persze ez csak pótcselekvés volt, mert városi környezetben, szennyezett levegőn bio ételek mellett sem lehet egészségesen élni. A mocsok, az emberi közöny, a sok reklám, az idegrendszert túlterhelő ingermennyiség megbetegít. Kit jobban, kit kevésbé. Lassan rajtunk is jelentkeztek ezek a tünetek: fejfájás, gyomorfájás, ingadozó hangulat. Ekkor döntöttünk, úgy, hogy elköltözünk. Ez egy vasárnapi napon volt, szerdán már Diószegen voltunk. Nem szabad sokat gondolkodni, mert az idő telik. Minden egyes napért kár, amit a mocsokban töltünk. Egy idő után az emberek függővé válnak, nem tudnak ebből kilépni. Sokan mondják, hogy jó nekünk itt, de közben a saját boldogulásukért nem tesznek semmit. Kifogásokat kreálnak maguknak, mi köti őket a városhoz. Hitel, munka stb.

Mindig van alternatíva, és fontos, hogy nem kell rögtön fejest ugrani az önellátásba, hanem lépésről lépésre (mondjuk érdemes öles léptekkel haladni) kiváltani egy-egy dolgot. Mostantól otthon sütöm a kenyeret, mostantól én gyúrom a tésztát stb.

Az elvünk 9 évvel ezelőtt is, és most is az, hogy:

  1.   Amit lehet, termeljünk meg magunknak.
  2.   Ha valamink nincs, akkor először is gondolkodjunk el, hogy ki tudjuk-e váltani olyamivel ,ami van, vagy le tudunk-e mondani róla? (pl. ha egy receptbe narancslé kell, akkor vagy sütök mást, vagy kiváltom olyasmivel,ami van itthon.Hihetetlen kreativ lesz így az ember!)
  3.   Amit nem tudunk megtermelni, de feltétlenül szükségünk van rá, szerezzük be lehetőleg ismerőstől és lehetőleg csere alapon.
  4.   Ha ez sem lehetséges, akkor vegyük meg biopiacon vagy termelői piacon. De eddig a pontig ritkán jut el az ember, ha tényleg törekszik az önellátásra.Úgyhogy most is azt tudom mondani, mint 9 évvel ezelőtt, a cikk írásakor: igen, valóban jó nekünk, de ez nem valami kiváltság vagy szerencse, ez csakis a Jóistenen és rajtunk múlik.